Savanyú káposzta egészségre való hatásai
A savanyú káposztából számtalan ízletes étel készíthető, ám nem csak ezért szeretjük. A savanyú káposzta és annak leve ugyanis tele van vitaminokkal és a bélrendszerre is jótékony hatással van. Egyszóval egy újkori multivitamin, amit már nagyanyáink is használtak.
A fejeskáposzta C-vitamin-tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. Így védhette például James Cook hajóskapitány legénységét a skorbut ellen, s ezért kitűnően alkalmas az erek támogatására, és az immunrendszer erősítésére is.
A bélrendszer seprűje
Az igazi titok azonban mégsem ebben rejlik, hanem a magas rosttartalomban. A rostok úgynevezett nem felszívódó táplálékok. A növényi sejtek sejtfalát, vagyis a cellulózt az emberi szervezet nem tudja megemészteni, így a rostok tulajdonképpen kefeként működnek a bélben. Minden oda nem illő salakanyagot segítenek kipucolni. Mindemellett megkötik a vizet, így azt a vastagbél nem tudja felszívni. Így a savanyú káposzta fogyasztásával rendszeres és jó állagú székletre is számíthatunk – folytatta a szakorvos.
A savanyú káposzta levét sem kell a csapba öntenünk! A savanyú káposzta-lé ugyanis a bélrendszer seprűje, már napi 1 dl elfogyasztása is erősíti a bélflórát és megsemmisíti a káros baktériumokat, a májat is tehermentesíti, C-vitamin tartalma pedig szintén magas.
Fogyókúra hasznos kiegészítője
Már a - hasukat kiváltképpen szerető - rómaiak is számon tartották a káposzta zsírégető, emésztést serkentő tulajdonságait. Ma pedig, amikor az ország felnőtt lakosságának kétharmada küzd súlyfelesleggel, még érdemesebb gondolni erre. A savanyú káposzta ugyanis egyik értékes eleme lehet a súlycsökkentő diétáknak. Nemcsak azért, mert energiatartalma igen alacsony, száz grammonként húsz kilokalória mindössze, hanem azért is, mert összetevői elősegítik a zsírégetést és a méregtelenítést. Lelkiismeret-furdalás nélkül ehetjük, hiszen a rostjai jóllakottság-, teltségérzetet okoznak felesleges energia-bevitel nélkül.
Forrás : https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/13998/savanyu-kaposzta-az-igazi-multivitamin